Gyerekvállalás itthon (beszélgetős fórum)

Már a szüleim is felelősen vállaltak gyereket. 2 céljuk volt a kiegyensúlyozott családi élet mellett:

Diploma és lakás a gyerekeiknek - ezt biztosítani tudják. És így is engedték minket "utunkra".

De én nem szégyellem. Nyilván egyedül egy lakást nehéz összehozni, de azért is nevelünk gyerekeket hogy elindítsuk őket az életben. És örökölni is lehet.

Dolgozik a fene két három helyen. Ne röhögtess! :D

Te nagyon el vagy tévedve.

Csak az utóbbi időben divat ez a nagy számolgatás. A 90-es években voltam terhes, abban az időben tudomásom szerint, vagy legalábbis az ismerős kismamák körében fel sem merült, hogy netalán nem sikerül a gyereket eltartani, legrosszabb esetben a gyerek mint karriergátló tényező merült fel.Nem mintha mindenki olyan jól élt volna, legfeljebb nagyobb biztonságban. Az állami támogatás is hasonló volt a jelenlegihez, vagy egy kicsit kevesebb,

Addig kalkulálnak számolgatnak, még kicsúsznak az időből, a normál szülési lehetőségekből.

Kicsit eltêrtêl a tárgytól, de örülök, hogy jól van az egyszem nagyfiad. :) :*

Az idilli alatt a nagyszülő + fiatalok élhetêsêre gondoltam. Bár igaz, nem írtam oda.

Persze, nincs ebben semmi sértő. Ha őket nézem, nem most butultak el, és nem hiszem, hogy az unoka lenne rá a megoldás. Amúgy ők jönnek-mennek, társasági életet élnek, ami nekik elég is. Személy szerint nem bíznám rá anyámra egy percig sem a gyerekemet. Rám se tudott vigyázni. Nagyon sok baj ért úgy is, hogy mellettem volt. Alkalmatlannak találom.

Hát látom eléggé elkanyarodott a dolog a személyes sztorizgatásokba :D

Összegezve tényleg az látszik hogy vagy külföldi munkára adja valaki a fejét, vagy itthon marad de 2-3 helyen dolgozik egyszerre, hogy legyen önrésze egy házra,amit aztán 20-30 évig fizet hitelre.

Köszönöm a válaszokat, azoknak pedig akik tovább akarnak "vitázni" a családok hogy vagy hogy nem tudnak együtt élni,azoknak jó mulatást :)

Nem gondolom, hogy az életet csak úgy lehet vagy érdemes élni, ahogy én teszem. Ritkán mesélek, mert nincs kedvem megkapni, hogy ez a hülye picha mit nagyképűsködik itt.

Az én kis idilli életemben 2o év kőkemény meló van. Van egy Asperger szindrómás fiam, 13 lesz, kb. 3 volt, amikor rájöttünk. Az elmúlt 1o évben rengeteg fejlesztőt, szakértőt fizettünk ki, a világ összes ajánlott étkezését kipróbáltuk, a GAP diétától kezdve a ketogénig. De minden kifizetett forint, átolvasott éjszaka, ide-oda hurcolászás megérte, hogy ma már ugyanolyan pimasz kamasz, mint bármelyik másik. Évekig mackónadrágban járt, mert semmit nem vett fel, amin gombok vannak, akkor tudtam megpuszilni, amikor aludt, utálta az érintést. Ma már odajön, átölel, hozzám bújik, és azt mondja, szeretlek. És gyakorlatilag amit egyszer elolvas, az ott marad a fejében, mert ennek a dolognak számtalan előnye is van. Csak neki külön tanulás a szociális viselkedés.

És tudom, hogy abban az esetben, amit leírtál, már nehéz változtatni. És ne haragudj, ha sértő amit írok, de a tudomány már bebizonyította, hogy a begubózás, a magány elbutuláshoz vezet, mert elhalnak bizonyos agyi szinapszisok.

És igen, elvoltál a járókában, mert megtanultad, hogy el kell lenned. Egy nyugdíjasnak olyan berögződései vannak, amin nehéz változtatni. Ez a generáció ebből a szempontból már "elveszett", de a mienk még nem. Mi még tudunk olyan életet kialakítani, hogy a mi gyerekeinkkel, unokáinkkal már más legyen.

Ha így közelíted meg a dolgot nagyon szépen hangzik, és nagyon idilli.

A te környezetedben gondolom. Már amennyire ismerlek innen.

Nézzünk meg minket. Anyám le van százaêkolva. Az élettársa idén megy nyugdíjba. Ketten élnek. Elvannak. Megvannak a napi rutinjaik, nyugalmuk, nehezen adnânak már le belőle egy totyogó miatt. És bevallom őszintén, nem akarom őket megszólni de már dekoncentráltak, és hiába neveltek fel x gyereket, bakker a mai gyerekek azok már nem olyanok mint mi voltunk. Én elvoltam egyedül is egy járókában, de ők már nem olyanok. Hogyan várjam el egy nyugdíjastól, hogy felforgassa az életét miattunk? Hiszen ledolgozta a 40 évét, még így is. Pihenjen. De az egész napos gyerekfelügyelet nem pihenés.

És nem, nem laknêk velük. Nem jönnénk ki.

Igen, de ehhez óriási tudatosság kell, ami lássuk be nem jellemző. Nézd meg csak az itteni fórumokat, hányan képesek évekkel korábbi piszlicsáré ügyeken lovagolni.

Pedig tényleg klassz lenne együtt, a szülőnek több én-ideje lehetne, a gyereknek óriási élmény, hogy valaki mindig ráér vele lenni. Az pedig régóta bizonyított tény, hogy a magány elbutuláshoz vezet. Ezt pont megelőzhetné, ha a nagyszülőnek aktív szerepe lehetne a családban. De ehhez ki kéne lépni a "zsigerből" reagálásból, és fejleszteni kéne a tudatosságot. És akkor nem lennének, én házam, te házad, ki fogja be a száját jellegű problémák.

Nem. A fiatalok készüljenek fel a gyerekvállalásra, mert elég drága dolog akkor is, ha a gyerek tökéletesen egészségesen születik. Nem kell mindenből a legdrágábbat venni, de az sem opció, hogy használt dolgokban nő fel, és mindenből kimarad, ami pénzbe kerül.

Nézd meg, hány gyereknek okozott gondot az elmúlt hetekben a digitális oktatás, mert nem hogy gyerekenként egy, de a családnak egy alkalmas számítógépe sincs. A gyerek nem egy tartozék, hanem önálló lény, önálló igényekkel.

Elmesélem a mi történetünket.

A fórumnyitó szerint 10-20 éve könnyebb volt!Nem,nem volt!

Mi akik a rendszerváltás éveiben voltunk fiatalok, egyáltalán nem voltunk könnyű helyzetben!

Munkát találni lehetetlen volt mert megszűntek az állami cégek, vállalkozások, külföldi cégek nem voltak.

Arra jöttünk haza a nászútról hogy a férjem cége megszűnt.

Nekem protekcióval sikerült munkahelyet találni, neki apum intézett helyet a városi sportpályán mint karbantartó.(Kb.éhbér volt,de örültünk hogy ez is van!)

Nyilván ebben a helyzetben nem akartunk gyereket.

A szüleimnél laktunk,havonta odaadtunk x összeget a rezsibe.Közben gyűjtögettünk.Nem jártunk nyaralni,nem vettünk semmi extrát.5 év után sikerült annyi pénzt összeszedni hogy azzal már kezdhettünk valamit.Ekkor már nagyon vágytam babára,ami végül megadatott.

Még anyukámékhoz született,de még nem volt egy éves amikor végre saját lakásunk lett.Minden pénzt összekapartunk: munkáltatói kölcsön, önkormányzati támogatás, személyi kölcsön, lakás kölcsön+a megtakarított pénzünk.Nem volt egyszerű,nagyon nem!

Így költöztünk egy 40 nm-es 4.emeleti pici lakásba.Nyáron forró volt, télen hideg.

Kertes házba szerettem volna költözni.Vártak vissza a munkahelyemre,de becsúszott a 2.baba.Igy Ő is a oda született,a pici lakásba.Nem volt egyszerű négyen azon a kis helyen.

Végül sikerült vennünk egy kis kertes házat.Lepukkant volt és öregecske,de végre kiszabadultunk a panelbol.

Közben a házasságom tönkrement, elváltunk,eladtuk a házat.

Albérletben laktam a 2 gyerekkel több mint egy évig.Akkor sikerült lakást vennem jó kis svájci frankos hitellel, ún.félszocpollal plusz a ház eladásból maradt pénzzel.

Ide már velünk jött az új párom akivel 2 év múlva házasodtunk össze.

Szerettünk volna egy közös gyereket,de nem a panelba.

Mivel a városban nagyon magasak voltak az árak, így falusi házat kerestünk.Sikerültba ház,majd a baba is.

Persze most is vettünk fel kölcsönt és a házon is sok munka volt/van,de nem bánom.

Aki manapság akar lakást venni az sincs könnyű helyzetben,de régen sem volt könnyebb!

A szüleim is sokat meséltek,nekik sem volt egyszerű.

Igen, gyűjtögetni kell, takarékosan élni.Biztos hogy nem sokan engedhetik meg maguknak hogy tehermentes lakásban éljenek.Arra azért figyelni kell hogy a havi törlesztő részlet ne legyen túl magas.Akkor is ki tudjuk fizetni ha valami probléma adódik az életben!

Hasonló problémám van nekem is. A párommal mi is szeretnénk gyereket, saját házat,de bárhogy számolok, vagy csak ez vagy csak az jön össze. Én 3 éve nem kapok végleges szerződést, szóval ez az első probléma. A párom dolgozik, de minimum béren van, mert vesebeteg és így is sokszor beteg. Most se tud a járvány miatt dolgozni. Elköltözhetnénk máshova, de ki fog neki munkát adni úgy, hogy minden hónapban egy napot el kell mennie orvosi ellenőrzése és nem a szabadságát akarja elhasználni, táppénzt mrg valljuk be, nem igen tolerálják sokáig a munkaadók. Külföld jó lenne, de ő nem igen beszél nyelveket és a betegséget még mindig ott van.

Az meg, hogy spórolunk, hogy elindítsuk a gyermekünket majd az életbe : mindkét szülőm diplomás és szuper okos emberek, az ő legnagyobb bánatukra, még úgy is, hogy több generációval éltünk együtt, nem tudtak/tudnak segíteni nekünk.

Be💩ok!

Összegezve a válaszokat:

A fiatalok ne vállaljanak gyereket hacsak nem gazdag szülők gyerekei.

Csak azért elköltözni, hogy "na, most akkor önálló leszek" egy albérletben, hónapról hónapra élve?

Szerintem egy normális családban a szülők felismerik mikor lesz felnőtt a gyermekükből.:)

Na de azért jöttem fel hogy egyedül boldoguljak, nemdee? És én is családot alapitsak.

Azért nem mindegy hogy 10 évesen élek a szüleimmel vagy 40 évesen.

Az hogy mi volt régen, nem igazán releváns. Most ma van. Akkor sem bírnék, nálam 30 évvel idősebb emberekkel lakni. Szerintem nem egészséges.

-szerintem-

Ezt családja válogatja. Ha jó a viszony a szülőkkel akkor kölcsönösen egymás segítségére tudnak lenni.

Régen is együtt éltek.

Ja persze, ha van egy bazi nagy ház, akár külön bejárattal vagy teljesen elszeparált lakotérrel két családnak is akar, akkor oké. Én imádom a szüleimet, de egy percig sem bírnék velük egy fedél alatt élni. Szóval, köszi nem. 😁😁😁

Az a baj, hogy nagyon sok a konfliktus helyzet, ha generációk laknak együtt. Az pedig nem épp boldog családi élet.

Szerintem semmi gond nincs azzal, ha valaki a szülői házba tervezi a családot. Már ha van hely szeparálódni.

Ez nagy biztonság a fiataloknak és a szülőknek is.

"Persze kell stabil állás mindkét szülőnek ehhez és azért nem minimálbéres."

Ez az, amit senki nem fog garantálni. Ilyen bizonytalanságban élni...

És hol van az, hogy majd segítik a gyermekeket a képességeik szerint tanulni, fejlődni? Hol tudnak spórolni arra, hogy majd elindítsák őket az életben?